Ez is volt már - random cikk

  • 18 km-es városi bringatúra a Mozgás ÉjszakájánJúnius 17-én éjszaka, három év után ismét megrendezésre kerül a Mozgás Éjszakája, amelynek keretei között egy Budapest legszebb részeit érintő, 18 km-es kerékpáros túra várja a bringásokat. A...
  • Nemzetközi mezőnnyel rajtol hétvégén a Mátra Maraton!Folyamatosan érkeznek a külföldi nevezések a szeptember 1-i Mátra Mountain Bike Maratonra. Eddig több mint 800 versenyző regisztrált a négy táv valamelyikére, köztük a szlovén bajnok, XCO EB...
  • Miért múlt ki a Duna Maraton?Idén szép csendben, mondhatni fű alatt maradt el a nagy múltú Duna Maraton, amely ráadásul a 20. alkalom lett volna, egy igazi ünnep. Az ikonikussá váló rendezvény két éve cserét gazdát, most a...
  • Idén elmarad a 24 órás MTB verseny!A szervezők tájékoztatása szerint a zánkai tábor átépítése miatt nem rendezhető meg a megszokott helyszínen a 24 órás MTB váltóverseny, másik helyszínt pedig, amely megfelelne a komoly tradíciókkal...
  • Bryton komputerekkel tekernek a belga profikA Bikefun Kft., a Bryton kerékpáros komputerek magyarországi disztribútoraként, büszkén jelenti be a világ jelenlegi elsőszámú kerékpáros csapatának, a Deceuninck – Quick-Step Team Bryton Inc. általi...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (6) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (51) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (6) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (27) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (38) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (58) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (74) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (32) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (150) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (23) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (22) V4 (3) várgesztes (3) verseny (54) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) video (17) videó (4) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

Itt az újabb autós-bringás frontálpuszi

2014.07.24. 23:58 :: fulopmiklos

Még kis sem hevertük a legutóbbi autós gázolást, máris itt a következő. A helyszín ezúttal is London, és a szituáció is hasonló: figyelmetlen autós kanyarodik a szabályosan közlekedő bringás elé, aki sisakkamerával rögzitette a történteket.

Romford Cycle Crash.jpg

“Rajta volt a féken a kezem, próbáltam is megállni, de nem sikerült” – mondta a szerencsétlenül járt biciklis, aki szép ívű röppályát járt be az ütközés után. Később, a kórházba szállítás után kiderült, hogy kerékpáros szerencsésen megúszta Citroennel való találkozást és csak zúzódásokat szenvedett, nem úgy a bringa... 

1 komment

Címkék: baleset kerékpár London

A bejegyzés trackback címe:

https://mountainbike.blog.hu/api/trackback/id/tr966540627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2014.07.24. 19:37:24

A britek is néha tényleg úgy vezetnek, mint a ruszkik...
süti beállítások módosítása