Ez is volt már - random cikk

  • Reméljük, készen állsz az erőpróbára!Már nincs egy hét sem hátra a 20. Salzkammergut Trophy rajtjáig! A felkészülés során nagyjából ilyenkor kapja testünk az utolsó nagy edzéseket, innentől már majd leginkább az átmozgató bringázásoké,...
  • Kellemes bringázás, kockás pléd és uzsonnás kosárRégen minden jobb volt – tartja az egyébként nem alaptalan mondás, ám a Vértesboglári MTB Piknik esetében ez nem állja meg a helyét, hiszen a rendezvény sikeresen idézi meg évről-évre azt a régen volt...
  • Kelet MTB Liga - új versenysorozat indult!Új mountain bike maraton versenysorozat indult északi szomszédainknál, Kelet MTB Liga (Východ MTB Liga) néven, amely múlt szombaton startolt Lőcsén.
  • Bringás invázió a BalatonnálA 3000 fős létszámkeret már az előnevezések során betelt, így a balatoni bringás idény egyik legnagyobb kerékpáros túrájára, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonra a helyszínen már nem lehetett...
  • Közel teltházas a hétvégi Tour de BalatonIdén is betelni látszik a 3000 főre limitált indulói létszám a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton kerékpártúrán. A május 27-én Balatonföldvárról induló túra hosszabb távjaira, vagyis a...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (7) Bad Goisern (4) Balaton (6) baleset (23) beharangozó (46) Benkó Barbara (4) beszámoló (19) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (6) bringás (5) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (20) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (5) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (31) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (4) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (54) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (68) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (21) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (9) maraton (51) Mátra (6) Mátra Maraton (10) merida (3) Merkapt SE (8) Merkapt Sportközpont (10) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (131) mozgásvilág.hu (7) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (27) ötpróba (6) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (6) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (17) Scott (4) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (5) Top Maraton (7) Tour de Balaton (5) Trek (7) túra (10) Underworld kupa (17) V4 (3) várgesztes (3) verseny (50) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) videó (4) video (17) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (4) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

Tucatnyi kerékpárost gázolt el egy Chevrolet

2015.04.02. 09:34 :: fulopmiklos

A tegnapi napon az argentínai Rio Cuarto és Las Higueras városa között történt a baleset, amely során egy személyautó hajtott egy 40 fős kerékpáros bolyba - az esetet videóra vette az egyik bringás.

bicyclecrash.jpg

A közös edzésen résztvevő kerékpárosokat egy Chevrolet S10 pickup gázolta el, amely egy másik, azonos típusú gépjárművel ütközött mielőtt a kerékpárosok közé hajtott volna.

bicyclecrash2.jpg

A balesetben tucatnyian sérültek meg, akik közül heten kerültek kórházba, két kerékpárost súlyos sérülésekkel ápolnak, ők intenzív ellátást kapnak, de nincsenek életveszélyben. A csoportot vezető edző kiemelte, hogy mennyire fontos szerepe volt a bukósisakoknak abban, hogy nem történt nagyobb tragédia és mindenki túlélte a balesetet.

2 komment

Címkék: baleset kerékpár országúti

A bejegyzés trackback címe:

http://mountainbike.blog.hu/api/trackback/id/tr187329596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

fay rodisz 2015.04.02. 17:04:05

A kerékpáros mindenhol egyforma.
Azt elvárják, hogy őket mindenki segítse, és szabad utat kapjanak, de a KRESZ rájuk vonatkozó része le van szarva, azzal nekik nem kell foglalkozni.