Április 12-én került sor a 70.3 Ironman versenysorozat floridai versenyére, ami Miamiban került megrendezésre, és amelyen indulóként részt vett Demeter Nikolett, blogunk életmód rovatának állandó szerzője (akiről itt is olvashattok), az ő beszámolója következik.

Egy hónapja, hogy rajtvonalhoz álltam Haines City-ben, Floridában. Valójában vegyes érzelmekkel, hiszen tisztában voltam vele, hogy előfordulhat, hogy ki kell szállnom a versenyből, ugyanis a verseny előtt két héttel lesérültem, és mint tudjuk, a sportsérülések gyógyulási ideje hosszadalmas folyamat. Eldöntöttem, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, és a legjobb formámat hozom, de ha bármilyen fájdalmat érzékelek, a további sérülés elkerülése érdekében, nem folytatom a versenyt.

Az Ironman 70.3 a WTC féltávú triatlonversenyeinek neve. Az elnevezés arra utal, hogy az 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és félmaratoni futásból álló verseny három számában összesen 70,3 mérföldet tesznek meg a versenyzők.

A verseny reggele a szokásos izgalmakkal volt tele. A tranzitzónában mindenki a bringáját ellenőrizte, pumpálta, az utolsó apró beállításokat végezte rajta, többen kedves szavakkal illették “hű társukat”. Az elvégzendő feladatok közé tartozik a futás kellékeinek elhelyezése is, úgymint a futócipő, futóöv az előre elkészített izotóniás itallal, gélekkel stb. Elsőre igen komplikáltnak tűnik, és minden triatlonos attól tart, hogy valami kimarad. Valójában nem olyan egyszerű a három sportághoz szükséges kellékeket hiba nélkül összekészíteni, de ahogy egyre gyakorlottabbá válik az ember, minden rutinszerűen megy, és eljut addig a pontig, hogy nem marad otthon semmi. Nem kell visszafordulni félúton a verseny helyszíne felé tartva a fagyasztóban maradt kulacsokért vagy a szerencsecsokiért, netán a biciklipumpáért vagy az időmérő chip-ért…

Az idő csak úgy repül, és azon kapod magad, hogy már csak percek maradnak a rajtig. A levegőben érezhető az a kellemes izgalom, a vágy, hogy megmutassuk miért is edzettünk annyit, miért töltöttünk olyan sok időt az úszómedencében harcolva a kilóméterekkel, a bringánkon esőben, szélben, tűző napsütésben, sokszor elviselhetetlen páratartalomban, valamint a futópálya szőnyegét koptatva, illetve, hogy sokszor miért csak gyümölcslevet ittunk a családi születésnapi bulik alkalmával, és miért nem tomboltunk hajnali 5-ig kedvenc szórakozóhelyünkön az elmúlt időszakban.

Ahhoz, hogy az általunk kitűzött célokat elérjük, sok mindent fel kell adnunk, és “normál” életünk gyökeresen megváltozhat, prioritásaink átalakulhatnak, régi barátokat veszíthetünk el, de mellette újakra tehetünk szert. Van abban valami, hogy a sportolók jobban megértik egymást, akár félszavakból vagy csak egy rögtönzött pillantásból is. Nem vagyunk különcök, nem gondoljuk többnek magunkat, csak egyszerűen mások vagyunk. Megvannak a saját magunk rigolyái, szokásai, de ugyanúgy hús és vér emberek vagyunk, egy szívvel, két vesével, egy májjal, két tüdőféllel, bár az igazat megvallva sokunknak nagyobb a szíve, mint a nem sportolóké… :)

Visszatérve Floridához…

Semmihez sem hasonlítható az az érzés, amikor a rajtvonalnál állsz, és az álmaidban többször megjelenő dudaszót várod. És a visszaszámlálás elkezdődik… 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1…..Goooo! A vízbe mindenki, és kezdődik a harc, ami szó szerint sokszor vészesebb, mint egy vízilabda mérkőzés. Miután átküzdötted magad a rugdalózó lábak és kalimpáló kezek között, indulhat a jól betanult mozdulat, a sokszor begyakorolt mozgásforma. A következő 1900 méteren a legjobbat kell adnod magadból.

Haines Cityben egy tóban úsztunk, kellemes hőmérsékletű, helyenként vízi növényekkel tarkított vízben. Mindig megnyugtató érzés az, amikor látod, hogy a veled együtt rajtolókat folyamatosan elhagyod és beéred az előtted indulókat. Mindezt nagyon könnyen tudod azonosítani, mert a különböző csoportoknak különböző színű sapijuk van. A sok éves úszó és vízilabdás múlt óriási előnyt jelent. Ennek köszönhetően elsőként jöttem ki a vízből és futottam a bringámért. Nem rossz az, ha meg is jegyzed, hol hagytad a bringád, a több ezer kerékpár között néha nehéz megtalálni a sajátodat. Szerencsére a legtöbb esetben jól láthatók a versenyzői számok, ami alapján tudsz tájékozódni...

A bringa útvonala nagyon tetszett. Gyönyörű, tavakkal és narancsligetekkel tarkított vidéken vezetett körbe. Egymást váltották a sík és a dimbes-dombos szakaszok, néhol igen erős széllel, de a panamai erős, tengerparti szélhez képest, ahol oly sokat edzem, még kellemes is volt. Nagyon jól éreztem magam a bringán, a lábaim engedelmeskedtek úgy, ahogy azt elterveztem, odafigyeltem azokra a hibákra, amit előző versenyeken elkövettem. Éreztem a több száz edzésen megtett kilóméter és több ezer méteres szintkülönbségű tekerések megérték a szenvedést.

A célom a lehető legjobb pozíció megtartása volt, végül a negyedik helyen értem a tranzitzónába, nagyon kevéssel lemaradva az előttem beérkező három kortársamtól. Tudtam, hogy teljes erőbedobással kell futnom ahhoz, hogy ezt a kis lemaradást behozzam, és nyerni tudjak.

Sajnos, amint elkezdtem a futást és a lábam a földhöz ért, elkezdődött az erős fájdalom. Két kilóméteren keresztül futottam, remélve, hogy a fájdalom elmúlik vagy legalább csillapodik egy kicsit. Sajnos, nem így volt. Ha a józan eszemet használom, akkor ezt előre tudhattam, nagyon mélyen bennem volt a gondolat, de a verseny hevében, adrenalintól túlfűtve nem gondolkodik ilyeneken az ember. Csak az van a fejében, hogy megcsinálom, hiszen erre készültem egészen idáig.

Végül mégis a józan ész és a fájdalom döntött. Egy olyan döntést kellett meghoznom, amit még soha életemben nem kellett - be kellett fejeznem a versenyt! Néhány kilóméteren keresztül sétáltam, hogy beérjek a célzónába, és hivatalosan is elhagyhassam a futókört. Sportéletem eddigi legnehezebb percei voltak ezek, melyeket megéltem. A körülöttem lévő szurkolók folyamatosan bíztattak, hogy erős vagy, meg tudod csinálni, a versenyt felügyelő személyek is többször megkérdezték, hogy minden rendben van-e. Én csak lágyan mosolyogtam, megköszöntem a segítséget, bíztatást, és mondtam, hogy jól vagyok, köszönöm.

Persze, hogy nem voltam jól!

Rettentően éreztem magam. És még annál is rosszabbul… Ilyenkor nehéz ám kimászni a gödörből, és megnyugodni, átgondolni az egészet. Ezt főként saját magadnak kell megtenned, de sokat segít az, ha melletted vannak azok, akik pontosan tudják, mit jelent ez. Szerencsére én sok olyan baráttal vagyok körülvéve, akik enyhíteni tudták ezt a rossz élményt saját tapasztalatuk alapján. Hálás vagyok nekik ezért!

Szívem mélyén érzem, és tudom, hogy ez volt a helyes döntés. Rengeteg verseny vár még rám az elkövetkezendő években. Elsődleges célom az, hogy egészséges maradjak, hiszen ezért sportolok. Nagyon sokáig szeretném még a triatlon színes világát élvezni, új versenyhelyszíneket megismerni, új barátokra szert tenni, újabb kihívásokat teljesíteni. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha vigyázok az egészségemre, és odafigyelek a testem jelzéseire.

Most már több, mint egy hónapja nem futok. Szerencsére minden mást tudok csinálni, így úszom, bringázom, jógázom, egy kis konditermi erősítéssel kiegészítve, mégis ez így nem komplett. Olyan mintha egy oroszlánnak azt mondanák, hogy nem vadászhat. De azt tartják, hogy a türelem rózsát terem, így hát nincs más, mint türelmesnek lenni és kivárni a mielőbbi teljes felépülést.

A sport nagyon sok mindenre megtanítja az embert. Többek között arra, hogy soha nem szabad feladni, küzdeni kell a céljainkért! Ha egyszer már valamit sikerült elérned, meg tudod ismételni annyiszor, amennyiszer csak szeretnéd. De ehhez vasakarat kell! Emlékezz arra, amikor kisgyerek voltál, és fagyit akartál enni. Megtettél mindent azért, hogy rábeszéld az anyukádat, hogy megvegye neked. Így volt, ugye? Ugyanez az akarat kell ahhoz, hogy lefuss egy maratont, megcsinálj egy ironman-t, vagy akár hogy megemeld a feneked a tévé elől, és elmenj mozogni egy kicsit. Mindig legyenek céljaid, hiszen céltalanul nem megyünk semmire. Mindig légy egy kicsivel jobb, mint tegnap! Ez csak rajtad múlik!

Az én rövidtávú célom a sportban a 70.3 Ironman budapesti versenyének teljesítése augusztusban, egyéni rekorddal, korcsoportomban elsőként átlépve a célvonalt! Egész egyszerűen ennyi. Leírni nagyon könnyű, de a megvalósítás kulcsa is az én kezemben van, minden rajtam múlik!