Rekord létszámmal rajtolt vasárnap a Kőbányai Bringapark Kupa, ami egyben a Cyclo-Cross Magyar Kupa harmadik állomása volt. A kőbányai versenyen közel kétszázan indultak, amatőrök és profik egyaránt. Elit kategóriában Búr Zsolt végzett az első helyen, aki győzelmével feljött a Magyar Kupa összetett dobogójának második helyére.
November leghidegebb napját kapták ki azok, akik rajthoz álltak november 22-én, a Kőbányai Bringapark Kupán. A versenyt megelőző esőzésektől enyhén saras pálya a nap folyamán tovább ázott, így a szakághoz illő körülmények között tekerhetek az indulók. Huszonegy kategóriában összesen 186-an vállalkoztak a csúszós kihívásra, ami a Bringapark Kupa történetének legnagyobb résztvevői létszámát jelentette.
A legkisebbekkel indult a nap, 10 órakor az U7, majd az U9 kategória teljesítette a számukra kijelölt 700 méteres pályát. Őket az U11 és U 13 kategóriák versenyzői követék, számukra már egy kicsit hosszabb, 1,3 km-es útvonalat jelöltek ki a Sportligetben, amiben egy meredek emelkedő is helyet kapott. A gyerekek után a serdülők, a hobbi és a Master3 kategóriák induló rajtoltak, nekik már a teljes, 2,7 km-es pályán kellett körözniük.
A délután az U19, U23, Master 2-3 és Felnőtt kategóriáké volt. Nem kímélte őket az időjárás, szinte folyamatosan áztak az esőben, míg a hőmérő higanyszála nem kúszott 5 fok fölé. Felnőtt férfiak között nem volt szoros befutó, Búr Zsolt (Pave Bike) és Wouter Cleppe között több mint fél perc különbség volt. A Magyar Kupa összetettben vezető Pelikán János (Utensilnord Continental Cycling Team) „csak” a harmadik helyen ért be. Nőknél Vass Kata Blanka (Merida Maraton Team CST), Cseh Veronika (Alpinbike Team Endura Giant High5), Tache Marike (Kőbányai Torna Club SE) lett a sorrend.
A Sportliget folyamatos felújításának köszönhetően infrastruktúrában sokat fejlődött a versenyközpont: jó szolgálatot tettetek a bringamosók, a fűtött öltözők és zuhanyzók, és a büfé meleg teája is. Az esemény végén, rendhagyó módon, pénzdíjas kerékpáros magasugró verseny színesítette a programot, amit 45 centiméterrel Vas Balázs (Merida Maraton Team CST) nyerte, mountain bike-kal.
A következő futam december 13-án, vasárnap lesz, amin Cyclo-Cross Magyar Kupa összetett eredményt is hirdetnek. A kőbányai Sportligetben a szezon utolsó cyclo-cross versenye 2016. január 10-én a Soudal Cyclo-Cross Magyar Bajnokság lesz.
Komment