Ez is volt már - random cikk

  • Ismerd meg a Trophy ördögének történetA Salzkammergut Trophy extrém távjának teljesítése egy igazán kemény erőpróba. A több, mint 200 km és a 7000 méter szintkülönbség teljesítése nagyon sok munkát és kitartást kíván a z indulóktól. A...
  • Miért múlt ki a Duna Maraton?Idén szép csendben, mondhatni fű alatt maradt el a nagy múltú Duna Maraton, amely ráadásul a 20. alkalom lett volna, egy igazi ünnep. Az ikonikussá váló rendezvény két éve cserét gazdát, most a...
  • Aki fiúként indult, de férfiként ért célbaMinden mountain bike-os fejében ott motoszkál, hogy egyszer beleálljon egy komoly kihívásba. Természetesen a kihívás nagysága függ az egyén képességeitől, elszántságától és lehetőségeitől, ám montis...
  • 2000-en már beneveztek a Salzkammergut Trophyra!Már több mint 2000 bringás adta le a nevezését a Salzkammergut Trophyra, amely július 13-án kerül megrendezésre 22. alkalommal. Ha nem akarsz lemaradni az év mountain bike-os csúcseseményéről, akkor...
  • Idén elmarad a 24 órás MTB verseny!A szervezők tájékoztatása szerint a zánkai tábor átépítése miatt nem rendezhető meg a megszokott helyszínen a 24 órás MTB váltóverseny, másik helyszínt pedig, amely megfelelne a komoly tradíciókkal...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (6) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (51) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (6) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (27) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (38) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (58) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (74) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (32) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (150) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (23) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (22) V4 (3) várgesztes (3) verseny (54) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) videó (4) video (17) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

Verseny a szentendrei macskaköveken

2014.06.05. 16:26 :: fulopmiklos

A múlt héten írtunk arról a prágai kerékpárversenyről, amely a cseh főváros lépcsőkkel és meredek utcákkal tarkított várnegyedében került megrendezésre. Akkor említettük, hogy hazánkban is akad hasonló verseny, mégpedig a Szentendre óvárosában lebonyolításra kerülő Citycross.

szentendre_citycross_bringasok_a_tortenelmi_ovarosban.jpg

Június 7-én, szombaton negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Szentendre Citycross elnevezésű városi mountain bike körverseny, amely valóban páratlan élménnyel szolgál majd az indulók számára. Városi is, meg mountain bike is? Igen, ugyanis az 1,7 km-es hosszúságú pálya a történelmi városrész macskaköves utcáin vezet keresztül, amelyek még hegyikerékpárral is rázósak.

7l638BHi7kdZbAsPoreUie-oM5_rnGU-lhpYXvOEjNs.jpeg

A 11 órakor rajtoló futam során a versenyzők egy óra plusz egy körön keresztül fogják róni az utcákat és a lépcsőket. Egy kör alatt kb. 70 méternyi szintkülönbség gyűjthető, így a leggyorsabbak akár 1000 méter körüli szintet is összepedálozhatnak. A verseny végeztével 11 kategóriában díjazzák az első három helyezetett és a legjobb még egy szentendrei macskakővel is gazdagabb lehet.

szentendre_citycross_megelevenednek_a_macskakovek.jpg

A versenyre nevezni már csak a helyszínen lehet, a 200 fős limitált létszám határáig. A szentendrei versennyel kapcsolatos minden további információt, parkolási tanácsokat a rendező Hegyimazsolák SE honlapján találhatnak az érdeklődők.

szentendre_citycross_rajtol_a_mezony.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: verseny macskakő mountain bike hegyikerékpár Szentendre Citycross Hegyimazsolák SE

Kamerával rögzítette a bringás, ahogy kirabolják

2014.06.04. 23:57 :: fulopmiklos

Fegyveres rablás áldozata lett egy kerékpáros, aki épp az edzése végéhez közeledett. Az elkövetők elvették a sportoló bringáját, kocsi kulcsát, napszemüvegét, ám egy dologról megfeledkeztek: a bukósisakra szerelt kameráról!

MTB Gunpoint Robbery in Somerset West.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár rablás

Azt hitted már mindet láttál? Itt az újabb elképesztő országútis videó!

2014.06.04. 13:25 :: fulopmiklos

Újabb elképesztő videó készült el, ahol a hihetetlen trükköket egy országúti kerékpár nyergében mutatja be Vittorio Brumotti, aki a műfaj koronázatlan királya, Martyn Ashton előtt tiszteleg az anyaggal, akinek a hasonló jellegű filmjei szolgáltak inspirációként az olasz bringás számára.

Brumotti - Road Bike Freestyle.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: video országúti világbajnok Martyn Ashton Vittorio Brumotti

Hatalmas bringás esések

2014.06.02. 14:14 :: fulopmiklos

Rendszeres, hogy különböző videók, de mozifilmek végére is összeállításra kerül egy „bakiparádé”, amely a film forgatása alatt összegyűlt, a kész anyagból kimaradó vicces jeleneteket tartalmazza. Ez a bringás videók esetében leginkább hatalmas bukásokat jelenti, hiszen a kész filmben látható lélegzetelállító trükkök sokszor esések tucatjainak árán születnek meg.

m5-photography-mountainbike-crash.jpg

1 komment

Címkék: video baleset bukás esés mountain bike hegyikerékpár

süti beállítások módosítása