A múlt hét végén került megrendezésre az olaszországi Val Gardenában a Sellaronda HERO elnevezésű mountain bike maraton, amely Európa egyik legkomolyabb kihívásának számít, nem mellékesen a 2015-ös futam a maraton világbajnokok sorsáról is hivatott volt dönteni, így nem csoda, hogy a montis világ figyelme a dolomitok ezen szegletére esett.

Vasárnap rendezték meg Kolozsváron a Banca Transilvania MTB maratont, amelyen 1000 induló állt rajthoz, köztük számos magyar résztvevő, akik jöttek, láttak, győztek!

Kevesen tudják, hogy a rangos mountain bike versenyek alkotta nemzetközi Intersport Marathon Serie elnevezésű sorozatban a tavalyi évben, a nők versenyében, az évvégi elszámoláskor Cséri Szilvia személyében magyar győztest ünnepelhettünk. A ZKSE versenyzője idén is teljesített 5 futamot a 6 versenyből és a dobogó ezúttal sem maradt el, ez alkalomból beszélgettünk Szilvivel.

Kezdjük is gyorsan egy tanulsággal, amely a beszámolók írására vonatkozik: a poszt írása közben rájöttünk, hogy egy jó versenyről sokkal nehezebb írni, mint egy rossztól. Ez pedig jó volt. Ezért nehéz volt megírni. De elkészült. És itt van!

Az idei szezonunk középpontjában az Intersport Marathon Serie (korábban Inter-Mountain-Series) versenyek állnak, így a versenynaptár tervezésekor egyből fix helyet kapott a sorozat 5. állomása, a Magas Tátra (vysoké Tatry) lábainál fekvő Horal MTB maraton. Mivel még sohasem jártunk/bringáztunk a környéken, így nem volt kérdés, hogy nevezünk és a kellemeset összekötjük a hasznossal, növelve a szlovák vendégéjszakák számát, maradtunk kicsit túristáskodni is.

Amíg a hazai mountain bike-osok nagy része a zánkai 24 óráson rótta a köröket, addig Tomival a Pozsony melletti Skoda Stupava Trophyn próbáltunk szerencsét. Tavaly már jártunk itt, tehát nem volt ismeretlen sem a pálya, sem a helyszín. Az elmúlt évben, amikor kocsival közeledtünk a helyszín felé, szemmel elkezdtem felmérni a tájat, de nem hittem volna, hogy itt 76 km alatt össze lehet szedni 2000 méter szintkülönbséget, hiszen még akkora hegyeket-dombokat sem láttam, mint otthon a Zalai-dombságban. Végül rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, és nem is kicsit!

Idén már tapasztaltabban néztünk szembe a ránk váró kihívásokkal. Mivel tavalyról ismertük a pályát és bíztunk benne, hogy idén nem változtattak rajta semmit, így reméltük, hogy jóval könnyebb dolgunk lesz. Jó előjelnek vettem a parkolóhelyünk mellett talált négylevelű lóherét, amit a verseny idejére Arnold gondjaira bíztam.