Ez is volt már - random cikk

  • Hétfőn indul a nevezés a jövő évi HERO-ra!11. alkalommal kerül megrendezésre Selva Val Gardena-ban, 2020. június 20-án a világ egyik legkeményebb hegyikerékpár-maratonja, amelyre mindig hatalmas az érdeklődés.
  • Miért múlt ki a Duna Maraton?Idén szép csendben, mondhatni fű alatt maradt el a nagy múltú Duna Maraton, amely ráadásul a 20. alkalom lett volna, egy igazi ünnep. Az ikonikussá váló rendezvény két éve cserét gazdát, most a...
  • Salzkammergut Trophy: ötletek szálláskereséshezAz ismert szállásfoglalási oldalakon a Trophy hétvégéjére már alig találni szabad szállást, illetve a szabad szobákat általában magasabb áron kínálják, mint egyéb időszakokban. Több szállásadó csak...
  • Giro d'Italia 2020: budapesti rajt és még két szakasz MagyarországonHivatalosan is bejelentették, hogy 2020-ban Magyarországon rajtol a Giro d’Italia kerékpáros körverseny. A budapesti rajt mellett további két szakasznak adhat otthont hazánk. Ezeket később jelölik ki...
  • Idén elmarad a 24 órás MTB verseny!A szervezők tájékoztatása szerint a zánkai tábor átépítése miatt nem rendezhető meg a megszokott helyszínen a 24 órás MTB váltóverseny, másik helyszínt pedig, amely megfelelne a komoly tradíciókkal...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (6) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (51) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (6) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (27) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (38) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (58) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (74) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (32) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (150) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (23) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (22) V4 (3) várgesztes (3) verseny (54) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) video (17) videó (4) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

Láttad, hogyan ugorja Sub Bass Monster a Supermant?

2016.01.22. 07:56 :: fulopmiklos

A régi fényképeink között nézelődve akadtunk ezekre a 2012-es fotókra, amelyek az egykori Mountainbike Challenge versenysorozat népszerűsítéséhez készítettünk.

sub-bass-monster_superman.jpg

A műtermi fotózáson igyekeztük Szabit valamilyen módon összefüggésbe hozni a bringázással, de persze nem a legkézenfekvőbb módon, úgy, hogy ráültetjük egy biciklire. A fényképek elkészítésében közreműködtek a hazai mountain bike-os elit prominens szereplői is…

Sub Bass Szabi egyébként nem csak a műtermi fotózáson vett részt abban a évben, hiszen a sorozat egyik helyszínén, Erdőbényén, a Drótszamár Fesztivál keretei között megrendezett esti bulin fel is lépett, ahol örökre emlékezetes koncertet adott. Emellett a szezont indító budapesti romkocsmás bulinkon is ő volt a díszvendég.

sub-bass-monster-dj.jpg

sub-bass-monster_mtb.jpgSub Bass Monster és a Bringa Boys: Búzs Zsolt, Pálmai Zsolt, Buruczki Szilárd, Cser Gábor, Tóth András

sub-bass-monster_burucki-szilard.jpgA sokszoros Magyar Bajnoknak is jól jön a segítség!

sub-bass-monster_cser-gabor_bur-zsolt.jpgMegoszt, tetszik, komment! :)

Szólj hozzá!

Címkék: fotózás mountainbike challenge Sub Bass Monster Búr Zsolt Buruczki Szilárd

A bejegyzés trackback címe:

https://mountainbike.blog.hu/api/trackback/id/tr518299382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása