Ez is volt már - random cikk

  • Aki fiúként indult, de férfiként ért célbaMinden mountain bike-os fejében ott motoszkál, hogy egyszer beleálljon egy komoly kihívásba. Természetesen a kihívás nagysága függ az egyén képességeitől, elszántságától és lehetőségeitől, ám montis...
  • A tízedik föld alatti verseny következik, már cyclocross futammal isJubileumra készül a MOFÉM Underworld Kupa, hiszen augusztus 10-én a tízedik föld alatti mountain bike versenyt rendezik meg a Merkapt Sportközpontban és az alatta található járatrendszerben.
  • Bringások lepték el a BalatontMájus 18-án, szombaton háromezer túrázóval teltek meg a „magyar tenger” kerékpárútjai. Ennyi kerékpáros vágott ugyanis neki az ország legnagyobb bringás túrájának, a McDonald's BringaMánia Tour de...
  • Idén elmarad a 24 órás MTB verseny!A szervezők tájékoztatása szerint a zánkai tábor átépítése miatt nem rendezhető meg a megszokott helyszínen a 24 órás MTB váltóverseny, másik helyszínt pedig, amely megfelelne a komoly tradíciókkal...
  • Pacsizz az ördöggel – jön a huszonkettedik Trophy!A mountain bike maratonok egyik állócsillaga a Salzkammergut Trophy, amely 2019. július 12-14. között Bad Goisernben kerül megrendezésre. A megmérettetésen több mint 40 országból 5000 kerékpáros vesz...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (6) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (50) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (6) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (26) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (36) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (58) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (73) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (30) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (149) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (23) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (21) V4 (3) várgesztes (3) verseny (52) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) video (17) videó (4) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

Vasárnap kiderül, hogy ki lesz idén a Karancs Királya!

2016.06.08. 10:38 :: fulopmiklos

A Karancs Királya versenyek történetében hegyikerékpárral Dr. Bakos Gergő tarja a csúcsot a salgótarjáni Toyota Kakuk autószalon parkolója és a Karancs csúcsán álló kilátó közötti (hosszabb) nyomvonalon 22 perc és 36 másodperces idővel. Futva a Hegyifutó Világbajnokságot is megjárt Széll Tamás volt idáig a leggyorsabb: neki 24 perc és 15 másodperc szükségeltetett.

karancs_kiralya_2015_1.jpg

A Toyota Kakuk és a Karancs csúcsán álló kilátó közötti – egyébként végig hegyikerékpáros turistajelzéssel ellátott – útvonal 4,7 kilométere néhány tíz méter kivételével végig emelkedik, összesen 440 méternyi szintkülönbséget kell leküzdeni. Ezt kilenc éve minden nyáron megteszik a hegyikerékpárosok és néhány éve velük együtt a hegyi futók is. A Karancs Királya elnevezésű hegyikerékpáros és hegyi futó versenyt 2016. június 12-én, vasárnap rendezi a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és a ZENIT SE. A jubileumi, tízedik esemény idén része a 2016. évi multiNavigator Hegyifutó Kupasorozatnak is.

Nevezni reggel 8:30-tól lehet majd a salgótarjáni Toyota Kakuk autószalonnál, a hegyikerékpárosok egyenkénti indítással rajtolnak 10 órától. A 19 év alattiak, a felnőtt hölgyek és a master-korú urak számára az Elemér-forrásig tart az egyéni időfutam, itt 3 kilométert kell megtenni, melyhez 205 méternyi szintkülönbség társul. A felnőtt férfiak és az elit kategóriák versenyzői a csúcsig versenyeznek, 4,7 kilométeren, 440 méternyi szintkülönbség mellett. A hegyikerékpáros gyerekversenyt 13:30-kor tartják Kercseg-laposon, számukra ezúttal is körpályát jelölnek ki. A futók tömegrajttal indulnak majd 11 órakor. A 17 év alattiak és az 50 év felettiek az Elemér-forrásig, a multiNavigator Hegyifutó Kupasorozat kategóriáiban versenyzők egészen a csúcsig futnak majd.

karancs_kiralya_2015.jpg

A korábbi rendezések alkalmával rendre jelentkeztek olyan multisportolók, akik a szervezőket arra kérték, hogy futva és hegyikerékpárral is teljesíthessék a versenyt. Nekik idén már hivatalosan is lehetőségük lesz megméretni magukat a "duatlon" kategóriában, ahol a helyezések a hegyikerékpárral és futva teljesítés összesített időeredménye alapján dőlnek majd el. Ezen felül – szintén versenyzői igényre reagálva – a szervezők elegendő számú nevező esetén fatbike kategóriát is meghirdetnek.

karancs-kiralya-szintrajz.jpg

X. 3100.hu - Karancs Királya Hegyikerékpáros és hegyifutó „uphill” verseny

Helyszín: Toyota Kakuk autószalon parkolója (3100 Salgótarján, Füleki út 152.)

8:30 – 11:30 Nevezés csak a helyszínen, díja: 1000 Ft (a rendező egyesületek tagjainak: 500 Ft)
10:00 Rajt – hegyikerékpárosoknak folyamatosan (kivéve 10:45 és 11:15 között)
11:00 Rajt – futók
13:30 Hegyikerékpáros gyerekverseny Kercseg-laposon
14:30 Nyársalás és eredményhirdetés Kercseg-laposon

(Díjazás: győzteseknek kupa, dobogósoknak érem. Minden induló emléktárgyat kap!)

Fotók: Földi Zsolt

Szólj hozzá!

Címkék: verseny beharangozó uphill hegyikerékpár hegyifutás Salgótarján SHKE Karancs Királya

A bejegyzés trackback címe:

https://mountainbike.blog.hu/api/trackback/id/tr148789406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.