Ez is volt már - random cikk

  • Ismerd meg a Trophy ördögének történetA Salzkammergut Trophy extrém távjának teljesítése egy igazán kemény erőpróba. A több, mint 200 km és a 7000 méter szintkülönbség teljesítése nagyon sok munkát és kitartást kíván a z indulóktól. A...
  • Miért múlt ki a Duna Maraton?Idén szép csendben, mondhatni fű alatt maradt el a nagy múltú Duna Maraton, amely ráadásul a 20. alkalom lett volna, egy igazi ünnep. Az ikonikussá váló rendezvény két éve cserét gazdát, most a...
  • Giro d'Italia 2020: budapesti rajt és még két szakasz MagyarországonHivatalosan is bejelentették, hogy 2020-ban Magyarországon rajtol a Giro d’Italia kerékpáros körverseny. A budapesti rajt mellett további két szakasznak adhat otthont hazánk. Ezeket később jelölik ki...
  • Idén elmarad a 24 órás MTB verseny!A szervezők tájékoztatása szerint a zánkai tábor átépítése miatt nem rendezhető meg a megszokott helyszínen a 24 órás MTB váltóverseny, másik helyszínt pedig, amely megfelelne a komoly tradíciókkal...
  • Lux, lumen, kandela – avagy a fényerő sötét oldalaÍrásunkban a Mozgásvilág oldalán olvasható "Lux, lumen, Candela" című cikkre kívánunk reagálni, pontosítani annak tévedéseit. Az említett cikk ugyan 2015-ben íródott, de minden évben leporolásra...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (6) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (50) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (6) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (26) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (36) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (58) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (73) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (30) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (149) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (23) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (21) V4 (3) várgesztes (3) verseny (52) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) video (17) videó (4) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

A szezon legrangosabb versenye következik

2016.01.05. 16:19 :: fulopmiklos

Január 10-én, vasárnap Kőbányán lesz a szezon legrangosabb versenye, a Soudal Cyclo-Cross Magyar Bajnokság, ahol a terep specialisták mellett az országúti szakág legjobbjainak is szurkolhatsz a Bringaparkban.

A versenyen a tavalyi Tour de Hongrie legjobb magyar eredményét elérő Lovassy Krisztián is rajthoz áll. Lovassy mellett a bajnoki címre a legnagyobb esélyes a 2015-16-os Cyclo-Cross Magyar Kupa sorozat győztese, Pelikán János, valamint a moutain bike-os múlttal rendelkező, igen technikás versenyző, Búr Zsolt. A látványos versenyre rengeteg szurkolót várnak a szervezők.

cx_ob_4.jpg

Szinte tökéletes cyclo-cross helyszín a Kőbányai Bringapark, ahol az elmúlt három szezonban összesen nyolc CX versenyt rendeztek. A Bringaparkban kijelölt 2,6 kilométeres nyomvonalon helyet kap többek között egy gokart pálya, egy szánkó domb, néhány palánk és egy meredek töltés is, így látványos küzdelemből biztosan nem lesz hiány.

A pálya rövid ugyan, de technikás, és várhatóan az időjárás sem kíméli majd a résztvevőket. A napokban esett hó az előrejelzések alapján vasárnapra elolvad, sőt, további esőzések is várhatók. Így csak félig jó hír, hogy nem lesz fagy a versenyen, ami azt jelenti, hogy saras, komoly kihívást jelentő pályára kell készülni.

cx_ob_2.jpg

A felnőtt férfiak között a bajnoki mezért Pelikán-Búr-Lovassy összecsapás várható, így az is eldől most, hogy országúti vagy mountain bike versenyzőknek fekszik jobban ez a szakág. A felnőtt nők versenyében a legnagyobb név Benkó Barbara, aki néhány évvel ezelőtt a mountain bike világkupa sorozatot is vezette.

A helyszín fejlődő infrastruktúrája már számos pozitív visszajelzést kapott a szezonban, de a szervezők ígérik, még ezt is lehet fokozni! A versenyzőket a legjobb helyeken kijelölt szurkolói pontokon lehet majd buzdítani. A hangos biztatás sokaknak segíthet majd az emelkedők leküzdésében, és nem utolsósorban remek hangulatot biztosít.

cx_ob_3.jpg

Az eseményt pénzdíjas kerékpáros magasugró verseny zárja, ahol kiderül, megdönthető-e a jelenlegi, nem hivatalos „cyclo-cross országos csúcs” vagyis a 45 centiméteres magasság.

Érdemes tehát bevésni a naptárba szurkolóként is: Soudal Cyclo-Cross Magyar Bajnokság, 2016. január 10. vasárnap, Budapest, Sportliget (Hangár utca 10.)

További információk: www.vuelta.hu/cxob

Szólj hozzá!

Címkék: verseny beharangozó kőbánya cyclocross Vuelta Sportiroda

A bejegyzés trackback címe:

https://mountainbike.blog.hu/api/trackback/id/tr618243252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.