A szervezők tájékoztatása szerint a zánkai tábor átépítése miatt nem rendezhető meg a megszokott helyszínen a 24 órás MTB váltóverseny, másik helyszínt pedig, amely megfelelne a komoly tradíciókkal rendelkező eseménnyel szembeni elvárásoknak, nem sikerült találni.
A tájékoztatás a Sportaktív Facebook-oldalán jelent meg.
"Most vált véglegessé, hogy a zánkai tábor nagyarányú átépítési munkálatai miatt idén sajnos nem tudjuk megrendezni a XIX. 24 órás versenyünket.
Megpróbáltunk az idei évben más helyszínt találni, de nem találtunk erre méltó helyet, ahol a hagyományoknak megfelelő színvonalon tudtuk volna kiszolgálni a versenyzőket. Úgy döntöttünk idén elhalasztjuk a 24 órás versenyt, 2020-ban a megújult zánkai versenyközpontban még profibb körülmények között új pályával, színvonalasabb szolgáltatásokkal kerül megrendezésre a XIX. 24 órás verseny.
Ez egy hosszadalmas és nehéz döntés volt, de úgy gondoljuk így szolgáljuk legjobban a közel két évtizedes 24 órás versenyünk presztízsét, hitelét."
A szervezők arról is tájékoztatást adtak, hogy a 24 órás verseny tervezett időpontjára megkezdték egy bringatúra megszervezését.
Fotó: Vanik Zoltán
Komment