Ez is volt már - random cikk

  • Miért múlt ki a Duna Maraton?Idén szép csendben, mondhatni fű alatt maradt el a nagy múltú Duna Maraton, amely ráadásul a 20. alkalom lett volna, egy igazi ünnep. Az ikonikussá váló rendezvény két éve cserét gazdát, most a...
  • Aki fiúként indult, de férfiként ért célbaMinden mountain bike-os fejében ott motoszkál, hogy egyszer beleálljon egy komoly kihívásba. Természetesen a kihívás nagysága függ az egyén képességeitől, elszántságától és lehetőségeitől, ám montis...
  • A tízedik föld alatti verseny következik, már cyclocross futammal isJubileumra készül a MOFÉM Underworld Kupa, hiszen augusztus 10-én a tízedik föld alatti mountain bike versenyt rendezik meg a Merkapt Sportközpontban és az alatta található járatrendszerben.
  • Idén elmarad a 24 órás MTB verseny!A szervezők tájékoztatása szerint a zánkai tábor átépítése miatt nem rendezhető meg a megszokott helyszínen a 24 órás MTB váltóverseny, másik helyszínt pedig, amely megfelelne a komoly tradíciókkal...
  • Balázs Beáta és Szatmáry András a Mátra Maraton bajnokaiÚj helyszínen és átalakított pályán zajlott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárában is szereplő Mátra Mountain Bike Maraton szeptember 9-én, vasárnap. A TOP Maraton sorozat utolsó állomásán...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (5) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (50) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (5) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (26) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (36) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (57) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (73) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (30) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (148) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (22) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (21) V4 (3) várgesztes (3) verseny (52) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) videó (4) video (17) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

A blogban használt címkék: 100 Hoopties 10 dolog 20 órás illegal 29-es 5próba Rióba 8 órás Aaron Gwin adidas ajándék Alekszandr Vinokurov Alexandra Engen alivio alkatrész Altaussee Andreas Seewald ANGL Dirt Jam apró arany Ausztria Bad Goisern bajnok baki Bakonyerdő Bakony 200 Bakony Maraton Balaton Balaton-felvidék Balatonföldvár Balatonfűzfő Balázs Beáta baleset Bamboobee bambusz BBU beharangozó belga Benkó Barbara bespoken beszámoló Bianchi BikeFun Bikemag biztosítás Blake McFarland Blaža Pintarič Blazsó Márton BMC bmx bobpálya bölcske maraton border collie borotválás Bringabanda bringaexpo BringaMánia bringapark Bringaréna bringás Bringasport bringás cucc bringás póló bringatartó bringatúra bringaverseny bringázás Bringa Weekend Bryton Bubi Budapest Buda Maraton bukás Bükkszentkereszt Bükk Maraton Buruczki Szilárd Búr Zsolt Cameron Zink Cannondale Caroline Buchanan cervelo Champery Chile Christy Keely cipő Citycross CoffeeRide continental Crosskovácsi crossliget cross country Cross Crusade cseh csehország Cseh Veronika Cséri Szilvia csináld magad cube Cube CycloCable cyclocross Dánia Danny Hart Danny MacAskill Dan Atherton Darklight Dave Mirra defekt Dél-Afrika Demeter Nikolett Detroit díjátadó Dina Márton Dirt Castle dirt jump dirt jumping Dogma DOIY Donovaly Dósa Eszter downhill Drótszamár Fesztivál Duna Maraton e-bike ebike edzés egykerekű Eisenkrammer Károly eladó kerékpár elektromos kerékpár élelmi rost életmód Elisabeth Brandau ellopták előnevezés Eloy Teruel Emily Batty endura enduro Eplény Erdőbénye eredményhirdetés esés eső Esther Süss Esztergom EtyekCross évzáró Fabian Giger Fabio Wibmer Faget Maraton fat bike fehérjék Fehérkő-Lápa Hillclimb Fejes Miklós féklámpa felhívás felvonó Fenyvesi Péter figurerunning Filip Polc Filme von Draussen flip baber földalatti Footstrong Fort William fotó fotópályázat fotózás fourcross Francois Jury FredagsBirken freeride futás futóbicikli Garmin Gee Atherton Geoffroy Lequatre gerecse maraton GESU Ghost Giant giro ditalia Giro Toscana Global Heatmap gopro görgő GPS Graham Agassiz gravel GT Guinness-rekord gumiabroncs Gunn-Rita Dahle Flesjå gyerek gyerekverseny gyömrő gyorszár Hagan Lodge Haibike halálhír halállovas Halloween Run halottas bicikli Hamvas Bálint Hármashatár-hegy Hegyek Pokla HegyiBringa hegyifutás hegyikerékpár Hegyimazsolák SE Henri Van Lerberghe HERO HERO Südtirol Dolomites híd hillclimb hirdetés Horal MTB Maraton Horvátország Hradzsin hungexpo időfutam időpontváltozás ikrek interjú Intersport Marathon Serie ironman Írottkő I love Balaton Jackson Goldstone Jaguar játék Jenny Rissveds Jezera joBerg2c Johannes Pistrol johnnyrandom Jolanda Neff Juergen Beneke Julien Absalon K3 kalandtúra Kalandtúra Két Keréken Kanada kapcsolat karácsony Karancs Karancs Királya karbon Kassa Kathrin Stirnemann Kecskemét Kékestető Kelly McGarry kerékpár kerékpáros komputer kerékpáros ruházat kerékpározás kerékpárszállító kereszteződés kiállítás kickstarter királydomb Kishegy Kupa Kisvárda kőbánya Kolozsvár Kolo pro život Kolumbia Kondenzgyík Koppenhága körbe-karikába Korda FIlmstúdió kórház Kornati kövérbringa Kris Holm Kropkó Péter KTM Kürtős Kupa Kusztor Péter kutya Kyle Jameson lámpa teszt lánc Lance Armstrong LED Leogang licenc lifepaint Lionel Messi London lopás Lovassy Krisztián M4 Sport macskakő Madarasi Hargita magassarkú Magyar Kerékpársportok Szövetsége magyar kupa Mansion maraton Marco Fontana margitsziget Martin Fanger Martyn Ashton masters EB Mátra Mátra Maraton Matty Miles Matt Hunter médiajánlat medve Medvés MedvésKör mekkmester mérgezés merida Merkapt SE Merkapt Sportközpont Methanol mez mezgyártás Miha Halzer mikluás Millenáris Miskolc MKSZ MMTBSzSz MOB Módos Gabriella monocikli morbid Móri Karika mosószer mountainbike mountainbike challenge mountain bike mozgásvilág.hu MTB MTB Piknik MTVA Multivan Merida Murter sziget Nadine Rieder Nagy Oszkár napfogyatkozás nevezés Nico Mattan Niels Albert NIMBY fifty Nino Schurter Nógrád Megye Nomad Enduro Ride Norbi Norvégia Nove Mesto Nyugat Maraton Kupa OB óbuda okosbicikli okostelefon oldaltávolság olimpia olimpiai ötpróba Olimpia éjszakája olvasói fotó OMO őrangyal Orfű Országos Bajnokság országúti ötpróba Palota Maraton Parkolj és bringázz! Parti András Patchnride Pauline Ferrand-Prevot pedál Pedal MTB Tour Peter Sagan pezsgő Philips photoshop piactér Pietermaritzburg Pilis Bike Pinarello pincerendszer pinkbike pizza pizzavágó plakát Planet X Playboy póló Polony István Prága prágai vár Pražské schody Princzinger Péter Projekt Canyon Ride rablás Rachel Atherton Radon rajzszeg Red Bull Red Bull Rampage reggeli rendelés részeg Ringelhann Fanni Ritte Rocky Mountain Rock Shox Boxxer Rose Rotwild safesport id Salgótarján Salsa Salzkammergut Trophy Sam Pilgrim Santa Claus Ride sárvédő Sátoraljaújhely Scott SellarondaHERO Semmering shelfie SHKE Silverdome singletrack Slayer Snow Epic Specialized Sportaktív sportkamera Strava stravaart Stubán Ferenc Stukó Mihály Stupava Maraton Stuttgart Subrosa Sub Bass Monster Sugoi supercross surly Svájc Szabó Simon Szalay Péter Szántódpuszta Szarajevó szarvas Szászvár pokla szatyor szavazás székely szelfi szénhidrát Szentendre szerelő szerencse szerkesztő szervíz szerzői jog szezonyitó szezonzáró Szilvásvárad Maraton szimfónia Szlovákia találmány táplálkozás Team Sky tech tehén télapó teleszkóp televízió téli olimpia teljesítménytúra térkép terrex teszt tesztnap tetoválás The Art of Balance the ebove The House of Solid Gold The Snake Thomas Bannister thule tókerülés Tomas Višňovský Top Maraton Tóth András Tour de Balaton Tour de France Tour de Hongrie Tour de Pelso Tour de Velence Tour de Zalakaros Tour of California Tour of Flanders Trebević Trek Trek Factory Racing triál triatlon Trondheim tuninig túra Tyler Fernengel UCI Új-zéland újhegy Újhely Maraton Underworld kupa unicikli Update uphill útvonal V4 Valparaíso Vanhawks Valour várgesztes városliget Vass Péter Veela Velencei-tó Velodrom verseny versenyengedély versenykiírás versenynaptár versenysorozat versenyszervezés Vértesboglár vértes maraton Veszprém Veszprém Cross videó video Vígh Zoltán világbajnok világbaknokság világítás világkupa villapark Vinczeffy Zsolt Visegrád visszahívás Vittorio Brumotti víztorony Volvo Vrsi VTOPO Vuelta Sportiroda WestEnd Wouter Cleppe X-Games X-king XCM XCO Zadar Zečevo zeneszerző