Június 8-án harmadik állomásához érkezik a downhill világkupa-sorozat, a helyszín ezúttal az Egyesült Királyságban található Fort William lesz. A pálya, amely kimondottan kedvelt a versenyzők körében, sok természetes akadályt rejt és igen változatos nyomvonalú.
Az angol Danny Hart esélyeshez méltón várja a versenyt és igyekszik is kihasználni a hazai pálya előnyét, olyannyira, hogy ő már a hetekkel a futam előtt a versenypályán gyakorol. A 22 éves versenyző az egyik menetre sisakkamerát is vitt magával, így bepillanthatást nyerhetünk abba, hogy mi vár majd a világ legjobb versenyzőire, persze a látványhoz képzeljünk még hozzá néhány tízezer örjöngő szurkolót.
A fiatal bringás elképesztő tempót diktál, csakúgy, mint a 2011-ben Champery-ben. Az akkor 19 éves Danny, a világbajnokságon szerzett győzelmével írta be nevét a legnagyobbak közé. Fantasztikus, hogy mit művelt a srác a rettegett svájci pályán, amit ráadásul olyan mértékű sár borított, hogy a mezőny legnagyobb részének megoldhatatlan kihívást jelentetett a bukás nélkül lejönni rajta.
Míg a nagy nevek sorra hibáztak, ő hihetetlen ügyességgel vette az akadályokat és gyakorlatilag leiskolázta a mezőnyt. Érdemes felidézni az örökre emlékezetes futamot, amelyet a kommentátorok extázisban közvetítettek.
Komment