Ez is volt már - random cikk

  • Szeptember első szombatján visszatér az Underworld KupaHárom év kényszerű szünet után, szeptember 3-án újra megnyílnak a kőbányai pincerendszer sötét járatai, hogy a bringások összemérjék erejüket a nagy múltú föld alatti versenyen, amely legnagyobb...
  • 18 km-es városi bringatúra a Mozgás ÉjszakájánJúnius 17-én éjszaka, három év után ismét megrendezésre kerül a Mozgás Éjszakája, amelynek keretei között egy Budapest legszebb részeit érintő, 18 km-es kerékpáros túra várja a bringásokat. A...
  • Nemzetközi mezőnnyel rajtol hétvégén a Mátra Maraton!Folyamatosan érkeznek a külföldi nevezések a szeptember 1-i Mátra Mountain Bike Maratonra. Eddig több mint 800 versenyző regisztrált a négy táv valamelyikére, köztük a szlovén bajnok, XCO EB...
  • Miért múlt ki a Duna Maraton?Idén szép csendben, mondhatni fű alatt maradt el a nagy múltú Duna Maraton, amely ráadásul a 20. alkalom lett volna, egy igazi ünnep. Az ikonikussá váló rendezvény két éve cserét gazdát, most a...
  • Bringások lepték el a BalatontMájus 18-án, szombaton háromezer túrázóval teltek meg a „magyar tenger” kerékpárútjai. Ennyi kerékpáros vágott ugyanis neki az ország legnagyobb bringás túrájának, a McDonald's BringaMánia Tour de...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (6) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (51) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (6) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (27) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (38) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (58) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (74) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (32) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (150) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (23) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (22) V4 (3) várgesztes (3) verseny (54) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) videó (4) video (17) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

Hat bringás kórházban, mosószert néztek sportitalnak!

2014.09.02. 23:58 :: csetesandor

Nem ritka, hogy a kerékpárversenyeken a rajtcsomagokba különféle italporok, zselék, energiaszeletek kerülnek, amik zömmel az adott bringaversenyt támogató cégek ajándékai, azonban ezek olykor félreértések forrásai lehetnek, főleg ha az adott termékminta nem kötődik szorosan a kerékpározáshoz.

large_068b01d66.jpg

Példákat itthonról is tudunk említeni, előfordult már, hogy az oxigénfelvételt segítő ital fiolájára rá volt írva hogy, nem szabad fogyasztani semmilyen sacharidot (cukrot) 5 perccel a használat előtt és után, ezt azonban sokan nem olvasták el, és a nem elég körültekintő bringásoknak a verseny közben sürgősen meg kellett állniuk, és félrevonulniuk egy bokor mögé. 

Másik klasszikus hazai esetként említhetjük a rajcsomagba kerülő melegítőkrém elfogyasztása által okozott kellemetlenséget - szerencsére csak a rossz íze miatt -, mivel a termék kiszerelése a versenyeken használt energiazselékre hasonlított.

Omo birken.jpg

A legutóbbi eset a múlt héten, augusztus 29-én Norvégiában történt, amely következményeként hat versenyző kórházba került. A bringások vesztét szintén egy termékminta okozta, a norvég kerekesek a Renában rendezett FredagsBirken maratonon ittak folyékony mosószert.

Szerencsére a versenyzőknek az elfogyasztott mosószer kis mennyisége (1 dl) nem okozott egészségkárosodást, a pórul járt bringásokat a kórházban bő folyadékbevitellel kezelték, akiknek csak némi habképződéssel kellett számolniuk.

omo sport aktiv 1.jpg

Jo Gunnar Ellevold főszervező szerint a résztvevők nyolcvan százaléka nős férfi, akik a jelek szerint nem tudják mi is az az Omo. Az ismert mosószer gyártója megdöbbenéssel értesült az esetről. "Azt hittük, hogy nyilvánvaló a termék címkézése, de az eset fényében újra kell ezt értékelnünk. Nagyon sajnáljuk, hogy az emberek tévesen úgy gondolták, hogy az Omo egy sportital.” – mondta Anne Gjemdal a lilleborgi gyár vezetője. Talán a cimkén szereplő aktív és sport szavak vezették félre őket.

Legyetek tehát mindig óvatosak az ismeretlen termékmintákkal, nem mindegyik alkalmas emberi fogyasztásra! :)

3 komment

Címkék: kórház mosószer mountain bike mérgezés Norvégia OMO FredagsBirken

A bejegyzés trackback címe:

https://mountainbike.blog.hu/api/trackback/id/tr56658479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enté 2014.09.02. 16:43:40

Ezek szerint eljött az idő, hogy betörjenek az energiaital piacra is!

efi 2014.09.03. 17:57:09

Ezek szerint jó ízű volt, ha az első korty után a többi kortyot is lenyomták.
Vagy az összes többi energiaital is igen szar izű...

huracan1 2014.09.04. 22:28:56

Erre képes egy férfi a felesége nélkül. :)))
süti beállítások módosítása