Ez is volt már - random cikk

  • Miért múlt ki a Duna Maraton?Idén szép csendben, mondhatni fű alatt maradt el a nagy múltú Duna Maraton, amely ráadásul a 20. alkalom lett volna, egy igazi ünnep. Az ikonikussá váló rendezvény két éve cserét gazdát, most a...
  • Jön Ausztria legnagyobb maratonja, a Salzkammergut TrophyNéhány hét múlva, 2019. július 13-án, 40 nemzet több mint 5000 résztvevőjével – közte 3-400 magyar indulóval – kezdetét veszi Ausztria legnagyobb mountain bike maratonja.
  • Bringások lepték el a BalatontMájus 18-án, szombaton háromezer túrázóval teltek meg a „magyar tenger” kerékpárútjai. Ennyi kerékpáros vágott ugyanis neki az ország legnagyobb bringás túrájának, a McDonald's BringaMánia Tour de...
  • Salzkammergut Trophy: ötletek szálláskereséshezAz ismert szállásfoglalási oldalakon a Trophy hétvégéjére már alig találni szabad szállást, illetve a szabad szobákat általában magasabb áron kínálják, mint egyéb időszakokban. Több szállásadó csak...
  • Idén elmarad a 24 órás MTB verseny!A szervezők tájékoztatása szerint a zánkai tábor átépítése miatt nem rendezhető meg a megszokott helyszínen a 24 órás MTB váltóverseny, másik helyszínt pedig, amely megfelelne a komoly tradíciókkal...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (6) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (51) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (6) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (27) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (38) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (58) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (74) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (32) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (150) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (23) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (22) V4 (3) várgesztes (3) verseny (54) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) videó (4) video (17) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

Az ugrók jók, jó huppanók vannak, minden vagány!

2014.08.26. 08:47 :: csetesandor

Folyamatosan modernizálják a Madarasi Hargita infrastruktúráját, emellett turisztikai kínálatát is évről évre újdonságokkal gazdagítják. A legmagasabban fekvő székelyföldi üdülőtelepre immáron vadonatúj aszfaltút vezet és egy downhill-pályát is felavattak.

Az alábbi videó beszámol a jeles eseményről, amely megtekintését mégis az interjúalanyok, az üzemeltetők és a helyi rájderek ízes beszéde okán ajánljuk!  Zse-ni-á-lis!

Szólj hozzá!

Címkék: székely downhill hegyikerékpár Madarasi Hargita

A bejegyzés trackback címe:

https://mountainbike.blog.hu/api/trackback/id/tr716618365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása