Múlt hét szombaton került megrendezésre Ausztria legnagyobb mountain bike maratonja, a Salzkammergut Trophy, ahol 47 nemzet 4731 bringása állt rajthoz a választható hét táv valamelyikén. A hagyományokhoz híven mi magyarok is szép számmal voltunk jelen a versenyen, közel 300 honfitársunk vett részt az erőpróbán.

Kiemelendő a Salzkammergut Trophy A távja, ahol 211 km és 7119 méter szintkülönbség vár a bringásokra, ám még mielőtt azt gondolnánk, hogy csak néhány „kattant” hóbortja a horror távval való viaskodás, eláruljuk az indulók számát, ami nem kevesebb, mint 719! A győztes, Andreas Seewaldnak (Team Centurion Vaude) „mindössze” 9 óra és 48 perc kellett a hihetetlen táv leküzdéséhez.

A második leghosszabb etapnak, a 119 km-t és 3848 méter szintkülönbséget rejtő B távnak 1037-en vágtak neki - mi is ezt a távot választottuk. Azonban a C-távról is szót kell ejtenünk, hiszen magyar győztest ünnepelhettünk a 76 km-es (2446 m szint) szakaszon Búr Zsolt (Superior MTB Team) személyében, aki 3 óra 16 perces idővel utasított maga mögé mindenkit.

Személyes élmények

Talán vannak néhányan a blog olvasói között, akik tudják, hogy jelen sorok írója a Merkapt Maraton Team SE csapatának a tagja. Mivel úgy alakult, hogy a Salzkammergut Trophy minden kilométerét a csapat hat tagjával közösen tettük meg, így az én történetem az Ő történetük is – ezt osztanám meg. Persze a kaland nem a rajtvonalnál kezdődött, hanem két nappal korábban, csütörtökön, amikor az ébresztő öt órakor Budapesten megszólalt. 

5.40-kor bepakoltunk és 6 óra körül már úton is voltunk azzal a céllal, hogy az utazás napját is „megmentsük” és a délutánt már bringázással tölthessük a fantasztikus Salzkammergut hegyei között. Salzkammergut régió Ausztria szívében található, a gyönyörű hegyes-tavas vidékhez összesen 54 felső-ausztriai, Salzburg tartományi és stájerországi település tartozik. Földrajzi tekintetben Salzkammergut a Mondsee, a Wolfgangsee, az Attersee, a Traunsee, a Hallstattersee, az Altausseer see, a Toplitsee és a Traun folyó völgyének összessége. Hegyei közül elsőként kell említeni a Dachstein csoportot, mely 3000 méteres magasságával és örök hó borította gleccsereivel Ausztria egyik legkedveltebb síparadicsomai közé tartozik.

Nem sokkal dél után megérkeztünk a szálláshelyünkként szolgáló, az Altaussee mellett fekvő Hagan Lodge apartmanfaluba, ahol egy minden igényt kielégítő, 6 fős házba költöztünk be. Az apartman felszereltsége nyugodtan nevezhető luxusszínvonalúnak, hiszen automata pelletkályha – ami esténként be is kapcsolt – és szauna is szolgálta a kényelmünket.

A hajnali indulásnak hála kora délután már a bringák nyergében ültünk és a recepción felmarkolt térkép segítségével igyekeztük felderíteni a környéket. Mivel közvetlenül a szálláshely mellett/mögött halad el a Trophy pályája - ami ekkorra már teljesen ki volt szalagozva - jó kiindulási alapnak bizonyult az A és E távban is szereplő szakasz megismerése. A kiadós bringázás után a teraszon folytattuk az akklimatizálódást, néhány pohár Aperol Spritz elfogyasztásával.

A pénteki napra egy tókerülést terveztünk és némi bringás hegymászást „csak ésszel” kitétellel, mert valamit hagyni kellett másnapi Trophyra is a raktárban, nem pedig engedni a csábításnak és felélni a készleteinket. Az Altausseer megkerülésével hangolódtunk az azonos nevű sóbányához való felmászásra, amely szakaszon szintén a maraton útvonalán haladtunk, így a térképpel sem kellett bajlódni. Záróakkorként a sípályán "déháztunk" vissza az apartmanfaluba.

Délutánra maradt a rajtcsomag átvétele, a rendezvényhez kapcsolódó, 90 kiállítót felvonultató bringa expo felfedezése és a tésztapartyn való részvétel. Mindezt összekapcsoltuk a pénteken érkező csapattársakkal való találkozással, így közösen fedeztük fel a Bad Goiserni versenyközpontot is. Mindezek előtt azonban átestünk egy alapos rendőri ellenőrzésen, ugyanis a rend éber őrei gyanúsnak találták a két utashoz tartozó négy üres kerékpárszállítót az autón. A magyarázathoz tudni kell, hogy minden évben eltűnik néhány nagyértékű kerékpár a rendezvény ideje alatt, így az ellenőrzés a mi érdekünkben történt, még akkor is, ha most gyanúsítottként számoltak velünk. Szerencsére sem erővágó, sem gyanús bicikli nem volt a csomagtartóban, így személyi, jogosítvány, versenyzői licensz és a szállásunkat nyitó mágneskártya meglobogtatása után továbbmehettünk.

A nap további része nyugisabban telt, begyűjtöttük az indulóknak járó Powerbar csomagot és a kiállítói ajándékokat is - a Boschnál pl. bringás zoknit kapott mindenki – tésztáztunk, söröztünk és estére megjelent az a jól ismert bizsergető izgalom is, ami a másnapi cuccok összekészítése közben járja át az embert.

Szombaton öt órakor ébredtem, jóval a beállított ébresztés előtt, mégpedig azért mert az eső hevesen zuhogott – szép lesz, gondoltam és befordultam, hogy lealudjam a még rendelkezésre álló másfél órámat, miközben az A-távon éppen ekkor elrajtoló sporttársakra gondoltam.

Nem sokkal később "személyesen" is találkoztunk velük, mikor háromnegyed 8 körül a bringákat pakoltuk az autóra a Bad Gosirenbe kocsizás előtt, ugyanis a Hagan Lodge melletti szakaszra ekkor ért a felvezető motoros által „hozott”, a 211 km-es menetet vezető versenyző és az őt követő élboly – ekkor már közel három órája zúztak. Bad Gosernben a Merkaptos csapattagok szálláshelyéhez parkoltunk, majd rövid szöszmötölés után már a rajtban is álltunk és vártunk a 9 órai rajtjelre, hogy megkezdhessük napi penzumot.

A B-táv alapvetően két hatalmas és két nagyobb mászás köré rajzolódik egy kimondottan hosszú és „sík” tókerüléssel kiegészülve. Persze ez így egyszerűen hangzik, de nagyjából így írható le egy mondatban a pálya. Az első nagy felfelé rögtön a rajtot követően megkezdődik, ahol előbb aszfalton majd terepen tornázta fel magát az ekkor még roppant sűrű mezőny a Raschbergre. Az első 10 km-en 500 méter tengerszint feletti magasságról 1350-ig jutottunk. A mászás felénél megérkezett a kiadós esődózis, ami az amúgy is magas páratartalmat a maximumra tolta, mi meg a bringát toltuk, mert az utolsó kilométeren már nem lehetett máshogy haladni.

A teljes táv egyetlen technikás részét az a szakasz adja, amely az Örök Falra (Ewige Wand) - az egész verseny fő látványosságához - és onnan le vezeti a mezőnyt, itt van az a néhány necces rész, ahol köves, gyökeres, jelen esetünkben sártól síkos-csúszós részek vannak, ezen a szakaszon lehet sokat nyerni ha jól ereszted, de veszteni is, ha valami balul üt ki.

Mire a kb. 33 km-nél lévő második frissítőpontra értünk már jól látszott, hogy a hatos fogatunk nem ereszti egymást és együtt fog haladni. Ez a rajtban még nem került kimondásra, de menet közben kialakult a „szövetség”, amely alapvetően plusz jókedvvel ruházott fel minket, hiszen tudtuk, hogy bármi jön, azzal hatosban küzdünk majd meg. Természetesen ehhez kellett, hogy nagyságrendileg egy szinten legyünk - hátra ne lógjon ki nagyon senki -, de az is, hogy az egyéni ambícióinkat eleresszük és átadjuk egy végső soron sokkal több élménnyel kecsegtető közös teljesítésnek.

A sík részt bolyban teljesítettük, a mászásoknál pedig bevártuk egymást, ha valaki mentális gödörbe készült huppanni az gyorsan kikaptuk onnan valami poénnal. Menet közben is éreztük, hogy most valami különlegesnek vagyunk a részei, ahogy az összes többi teljesítő is egy nagy egész része, úgy mi egy kisebb egységet képeztünk ezen belül.

Nincsen Trophy beszámoló a salzbergi mászás említése nélkül, ahol hihetetlen meredekségű aszfaltúton vezet fel a pálya és a tolás is komoly nehézséget jelent és szintén elmaradhatatlan részei a versenynek azok szurkolói pontok, ahol kissé kapatos, jelmezbe öltözött szurkolók buzdítják a bringásokat síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Egyébként általánosságban is elmondható, hogy mind a helyiek, mind a turisták imádják a Trophy-t, hihetetlen szurkolást és tiszteletet kap még a legutolsó bringás is.

A második nagy mászás után, ahol két szakaszban közel 1300 méter szint szalad a lábakba, lehet felsóhajtani először - ez kb. 70 km-nél van – és annak ellenére, hogy még 50 km hátra van, innen már látszik a vége. Nem mintha túl éhesek és szomjasak lettünk volna, de minden frissítőn megálltunk, hogy a bőséges kínálatból valamit csipegessünk, és hogy összevárjuk egymást – eléhezéstől nem kellett tartanunk.

Ahogy közeledett a cél úgy nőtt a jókedvünk és az utolsó Gosauseetől induló nagyobb mászás lepedálozása után már szinte repültünk a cél felé. A célegyenesbe érve, százak tapsa és reklámtáblán dörömbölése közepette hajtottunk át a célvonalon, ahol fantasztikus érzések közepette köszöntük meg egymásnak a nagyszerű versenyt, és most ezen beszámoló keretei között köszönjük meg az 1100, főként önkéntes szervezőnek, hogy évről-évre megfürdetik a világ mountain bike-osait ebben az élményben.

Nekünk most a közös tekerés adta meg a savát-borsát a dolognak, amit más alkalommal egy kiugró időeredmény vagy a versenytársakkal vívott hatalmas meccs adhat. Lehetne számolgatni, hogy időben mennyi maradt a pályában, mi most azt tapasztaltuk meg, hogy mennyivel több kijött belőle!

Mindegy, hogy mi a cél, a tökéletes keret adott, és Salzkammergut Trophy lesz jövőre is, sőt, extra feltétre is számíthatunk, hiszen 2017. július 8-án 20. alkalommal kerül megrendezésre a verseny, amelynek a rajtvonalán ismét találkozunk!